Bohumil

JUSTMUSIC.FM

Már az általános iskolában rádiózott, amihez hozzátartozott a klasszikus suli-bulik lebonyolítása is. Ezekben a bulikban az akkor épp trendi slágereket még kazettáról játszotta. Viszonylag fiatalon (15 évesen) az évezred fordulóján járkált el a helyi szórakozóhelyekre, ahol az ottani lemezlovasokkal ismerkedett meg. Ott hallott először house zenét, melynek hatására, egyre jobban oda figyelt a megjelenő lemezekre, és a fekete korongok szerelmese lett. Minden megtakarított pénzét lemezvásárlásba ölte. A zenék keverését lemezjátszóról, autodidakta módon tanulta meg. 2001-2002 táján gyakorlás-gyakorlás hátán, éjjel-nappal ezt fejlesztgette. 2004-ben lemezlovas vizsgát tett Budapesten. Időközben sokat járt el egy balatoni klubba, ahol gyakran játszott, beugrott az ?öreg" lemezlovasok előtt vagy után, így sok rutint szerzett a lemezpörgetés terén. 2004 végén a helyi plázában megnyerte első lemezlovas versenyét. 2005 nyarán ismét megnyert egy DJ versenyt egy balatoni klubban. 2005 októberében, a főiskolai tanulmányai alatt a University House Party-kat szervezte egy jóbarátjával, amiknek nagy sikere volt Pécsett. 2007 májusában egy pécsi klubban megrendezett versenyen ért el újból I. helyezést. 2008 áprilisában a Justmusic.fm DJ Championshipben ismételten nyertes lett, aminek köszönhetően saját műsorral, a Moving Bodies Radio Show-val jelentkezik szombatonként délután 2-től 4-ig a Justmusic.fm-en. Ez utóbbi djverseny meghozta számára az áttörést, olyan klubokban nyílt lehetősége játszani a fővárosban is, mint a Dokkoló és olyan nevek előtt például, mint: Anthony Pappa.

Pécs egyik újgenerációs tehetsége először léphet a djfesztivál pultjába.


 

FRISS VIDEO

2014.
BAJA DJFESZT
HALFŐZŐFESZT

Djs: ...

FRISS FOTO

2013.07.11.12.13
HALFŐZŐ DJFESZT
BAJA

Djs: Jay Lumen, Snake Sedrick,
Pat Duff, James Cole, Shabaam,
Duel, Guba, Hero, Cordeiro, ...

Biztonsági terv | Tűzriadó terv | HUNGARIAN DJ FESTIVAL © 2009 | Minden jog fenntartva! | Fogyasztói tájékoztatás | Design by Boszka